Letargia

Nem szoktam ilyen pillanatnyi szösszeneteket írni, de most valahogy ki kell adnom magamból...
Egyszerűen annyira rossz kedvem van... semmihez nincs kedvem és nem érzem, hogy bárki is szeretne... ez az üresség annyira lehangoló. Annyira fura, eddig úgy éreztem, hogy szeretnek, legalább egy ember, de ma még a belőle áradó szeretetet se éreztem, pedig még biztos szeret... vagyis remélem. Mint tudjuk a remény hal meg utoljára, és minden múlandó (kivéve egy dolog), úgyhogy remélem ez a letargikus állapotom is alább marad. Mert ha nem, akkor megint mehetek a leejtőn és úgy kell majd kihúzni a mélyből. Ezt el akarom kerülni, és boldog akarok maradni.
"Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak. "

( 2009 )

Újabb egy év telt el, tavaly ilyenkor azt mondtam: "Egy újabb év a mókuskerékben" vagy "Egy újabb év a süllyesztőben". Most mégsem ezt érzem.
A '09-es egy tartalmas év volt. Részem volt boldogságban, szomorúságban, szerelemben, utálatban, ünneplésben, gyászban, büszkeségben és csalódásban. Az év eleje, körülbelül a közepéig nagyon jól telt. Minden időmet a barátaimmal töltöttem. Önfeledten éltünk, mintha nem lenne honlap. Megcsináltunk minden baromságot és őrültséget. Szinte mindig jó kedvünk volt és azt csináltuk amit akartunk, innentől fogva az utca kölykeivé lettünk. Jó élet volt.
Aztán elkapott a letargia és magával ragadott. Nem bírtam örülni semminek, úgy éreztem, hogy az életem egy kis labda, amibe mindenki csak belerúg. De szerencsére kikecmeregtem ebből az állapotból és éltem az életem. Aztán egy drasztikus változás, amire azt hittem, hogy jót fog tenni szépen összetört lelkileg és úgy is hagyott. Emiatt mizantróp énem felülkerekedett rajtam és nem foglalkoztam senkivel, vagy ha mégis, akkor azzal az illetővel nem úgy, ahogyan kellett volna. Csalódtam, szörnyen nagyot és azóta nehezen találom meg az emberekben a kedvességet... Magamban meg még annyira sem.... De egy embernek engedtem, hogy összeszedje a lelkem szilánkjait és megtartsa. Őt imádom, mindennél jobban. Nála vannak a lelkem darabkái és folyamatosan ápolgatja őket. Neki hagyom, neki megadom magam. Nem tudom, hogy ő hogy tudta elérni ezt nálam, mert jobban kötődök hozzá, mint bárki máshoz.
Így mondhatom azt, hogy a zárójel eleje jó volt. A tartalom kevésbe. A zárójel vége meg fenomenális. Most boldog vagyok -már egy ideje- és remélem, hogy ez a '10-es évre is így marad.
Csak boldog akarok maradni.