Dream

Már majdnem egy hete ugyanazt álmodom, részben. Az az egy tényező maradandó, hogy négy lábon futok, ugrálok, morgok és mozgok, harapok és karmolok, mint valami állat. rettentően idegesítő, nem tudom, hogy miért marad meg. Nagyon unom már. Más is lehetnék álmaimban, mint egy vadállat.

Haha!

Aki ismer az tudja, hogy utálom magam. Nem vagyok megelégedve magammal és azzal amit csinálok, de valahogy nem tudtam javítani ezen.... de a mai, azaz a tegnapi nap után rá kellett jönnöm, hogy így vagyok jó, ahogy vagyok. Komolyan mondom, jó ember vagyok. talán még az átlagnál is jobb. Istenkirálynak érzem most magam, pedig ilyen soha sem volt.
Tudom, hogy még a blog elején azt írtam, hogy nem nevezek embereket a nevükön, de köszönetet szeretnék mondani pár barátomnak, akik segítettek abban, hogy elfogadjam magam.
Andrew, Bálint, Barbi, Szasza, Anica, Dorci, Vivi, Lexa, Dia, Hete, Nikó, Leila, Némó, nektek köszönöm. Szeretlek titeket.

Poem

Címtelen (befejezetlen)

Macskaköve úton ballagok egymagam,
Minden ház ajtaján lóg egy virág,
Füttyszóval táncol egy réges-régi dallam,
Körülöttem talán megállt a világ.
Szellő fújja le a sötét szirmokat,
Melyek egykor tapadtak a szálhoz,
Szőnyegként díszítve hosszú utam,
Úgy érzem, visszavágyom Anyámhoz.
Szívemből holt darabok szakadnak,
Lassan nem marad belőle semmi
Tudom jól, sehol sem akarnak,
Ezért akartam világgá menni.
Ha valaki tán látni kíván,
Vagy akar velem beszélni,
Ne tömjön úgy, mint libát,
Hazugságokkal csördültig.