Poem

Ez van ha az ember unatkozik, és túlságosan érzelmes.

Élet

Valami van, de nem tudom, mi.
Valamit mondanom kell, de mit?
Félek, reszketek ettől a vihartól
És szeretném, hogy te legyél valahol,
Ahol ütközik a Hold és a Nap sugara
Ott legyen hideg és meleg fuvallata
Annak a szélnek, ami bejárja lelkem
És nekem mindig ott van a legjobb kedvem.

-Hol vagyok, mi vagyok, mi a nevem?
-Otthon vagy, a föld alatt a helyed.
Egy krumpliszsáknyi zsír, hús és vér
Meg egy ökölnyi izomköteg- vérforgatógép.
Ennyi vagy, csak néha lázadsz: akkor érzel,
Ezért lett Szenvedés a neved. Kérlek nézd el,
Hogy ezt csinálom veled, ez az egyetlen dolgom.
Megadom a neved, típusod, meg még az otthonod.

-Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre Élet.
Mostantól megpróbálok úgy élni, ahogy azt Te kéred.
-Attól félek, kevés lesz a szimpla próba ezügyben,
Mert, vezetéknév kell, hogy átlépjünk egyről a kettőre.
Remény. És így már teljes a kép. Remény és Szenvedés.
-Most, hogy már ezt is tudom, ezzel lépek én beléd,
Ó, csodálatosan nagy Életem. Okosabb ugyan nem lettem,
De tudom, ha meghal a remény, utána csak tovább szenvedek.

De nem fogok többet szenvedni, mert én vagyok a remény
És sose halok meg, mert ami vagyok, az mindörökre él.