ez egy kurvaszar érzés

De úgy komolyan, emberesen szar. El kell magyaráznom, valahogyan. Tudom, hogy felesleges, mert az emberek nagy része érzett már ilyet, de akkor is... Olyan, mintha lett volna egy tüzesen és vörösen izzó, vérben dús hatalmas szívem, ami arra várt, hogy odaadhassa valakinek a szeretetét. Tele szerelemmel, elkötelezettséggel, törődéssel.
Aztán, mintha valami megfertőzte volna, mintha már nem égne olyan vörösen. Szépen lassan elment a színe és szürkés zöldre váltott és már nem is lángol, inkább csak füstölög. Fogta magát a kibaszott szívem és elkezdett rohadni, de még benne van a szerelem, az elkötelezettség, meg a törődés, csak közrefogta a rohadt hús. Egyre kisebb, undorítóbb, dohosabb és rusnyább...
Ennek nem így kéne lennie... Kurvára nem, baszdmeg.
Felemészt belül, és érzem, hogy nem csak a szívem, hanem lassan az egész testem rohadni kezd. Elkeserítő.

Poem

Imádkozás


Minden este miattad térdelek
Az ágyam mellett pár percig.
Majd biztos segítesz nekem,
Hogy túléljem a holnapot is.

Te mindig velem vagy legbelül,
De láttalak is, és fogom a kezed,
Melletted nem érhet baj. Majd leül
Mellém minden, ami számomra szent.

Tökéletes nyugalom van körülöttem
Minden, amit adtál most itt van.
Nem is kívánhatnék ennél többet
Nem is kell más, ha Te itt vagy.

Érzem, hogy mindennél jobban kellesz,
Víz, kenyér, hús, levegő, nem kell semmi.
Ha nem is látlak, érzem jelenlétedet,
És akkor már nem akarok sehova se menni.

Tudom, hogy egyszer te is elhagysz,
Ez ellen nem tudok sajna mit tenni.
De még kiélvezem a helyzetet a napban,
Hogy bármi lehet, Benned tudok hinni.

És tudom, hogy Te is hiszel bennem,
Minden, amit akarok elérhető, számomra.
Csak adj erőt és akkor Én mutatok meg
Mindent, ami jó ennek a dohos világnak.

Kár, hogy undorító a világ, amiben élünk:
Gyilkolás, lopás, csalás és lódítás.
Tényleg mindenhol, ahova csak nézünk.
Így pusztítja el az ember önmagát.

Most már az a normális, ha az ember hűtlen.
Hogy kivel van, az teljesen mindegy? Kár.
Tán én vagyok az egyetlen, kinek ez bűntett?
Nem veszítek észre, hogy az ember nem ruhatár?

Abszurd, hogy az ember nem mehet egyedül utcára!
Minden nap féltsük lányainkat, az Embertől?
Nem élhetünk mi szűk, sötét ketrecekbe zárva,
Ami társaink közt folyik, az több, mint rettentő...

Ritka, ha van még egy olyan páros, mint Mi.
Isten segítsen nekik, hogy nyugodtan éljenek.
Mert eddig nem Istenhez fordítottam szavaim.
Én a magam Istene vagyok, ez ellen nem tudok tenni.

Egyetlen Szerelmemhez fohászkodtam, nyilvánvaló.
Ő az egyetlen, akiben hiszek, teljes mértékben.
Nála szebb, igazabb teremtés nem valós,
És úgy gondolom, hogy ezt ti is megértitek.

Minden férfi olyan társra vágyik, mint amilyen Ő
Ennél fogva, én vagyok a legszerencsésebb legény,
Mert megkaphattam azt a bizonyos: csodálatos nőt.
Minden, amim van és lesz, az már nem csak az enyém.

Tény, hogy számomra mindig ő a két véglet,
Miatta vagyok olyan boldog, hogy dalolok az utcán.
De egyúttal azt is neki köszönhetem,
Hogy közel érzem magamhoz a bús halált.

De szerintem ez az élet így jó, nem kell nagy változás,
Meg fogunk mi oldani mindent, nem kell ide varázslás.
Mi vagyunk a minden akadályt felrúgó, lázadó pár,
Akiknek nem kell semmi más a világon, csak boldogság.

Poem

Egy bolond naplója... 1. felvonás

Nem is tudom, mióta vagyok idebent,
De még csak három koca döcögött mellettem;
Felettem pedig négy hintaló éktelenkedik.
Disznót és hintalovat pedig úgy kell etetni,
Hogy zöld, piros és sárga rajzszöget a fülembe;
Feketét, fehéret meg kéket pedig a szemöldökömre
Fektetek és hagyom, hogy lakmározzon ez a két faj.
No, de most még, nem lényeg, hogy ki, hogy fal.

Szürke, csíkos ing lóg rajtam- néhol szakadtan.
Királykék nadrágomat pedig a minap loptam.
Szégyen, de loptam. De jól látszott azon a békán,
Hogy nem kell neki, ez a szépen vasalt hosszú nadrág.
Kalapom pedig egyszerűen fekete, s azon egyszerűen
Vannak fehér vonalak, azon kék varratok. Átlósan vele
Pedig van pár levél minta, amik persze sárgán ragyognak.
Gondolkodom is, hogy fel kéne díszíteni. Így nem maradhat.

A helyszín elég szívélyes, szeretem, ha a fáknak a fele platina.
Szépen csillog-villog, és a reptéren se szólnak érte, ha nem karika.
Mármint, fülbe való ékszerre gondoltam. Platinakarika. Szép szó...
Ennél nem is tudom, mi lehetne jobb. Talán, vörösnyúlszőrkandalló!
De megint eltértünk a tárgytól, nem szeretném untatni az elszántan,
Olvasó olvasót a politikai és társadalmi nézeteim megadásával.....
Nem is tudom, mióta vagyok idebent. Fák, bokrok, falak, kecskék, hódok,
Fegyverek, ostorosok, medvék, mikrók, tésztafélék, ameddig csak látok.