Poem

Vörös rózsa

Frissen nyíló rózsa harmatos és vörös,
Ó, ha szíved énértem lenne ilyen vörös.
Ó, ha szíved izzana és lángolna,
Ó, ha én megéghetnék ebben a mámorban.

Lelkem megégne szíved izzásában,
Testem megdermedne pillantásodban.
Izzó szobor lennék érted,
Ami csak rád vár lenn’ a téren.

Várnálak a téren egész álló nap,
Csak, hogy egy percre is, de reám pillanthass.
Ezért állnék én, míg le nem rombolnak,
Utána halkan lépnél bele poromba.

A poromban rubintra lelnél, mi szívem volt,
Bennem ragyogott, az egyetlen részem, mi még nem holt.
Szíved felett hordd szívem, ékszer gyanánt.
Ha bennem már nem, érted dobogjon hát.

De, hisz most is, mint szobor,
Csupán az vagyok néked. –nyomor,
Nyomorba taszít, mégis remélem,
Hogy szívünk egyszer majd együtt érez.

Poem.

Hold


Ki hinné, hogy az éjszakai világot
Bemutatja nékem egy áldott,
Kinek arca fehér, mint a hóesés,
bevilágítja szívem minden rejtekét.
Szemének csillogása megvakít
Minden zsarnok láncot elszakít.
Hollóhaja vállaira omladozik
És ettől lélegzetem akadozik.

Vele vagyok csak biztonságban
Ő az aki megvéd e zord világban.
A sötétségben mozgok inkább,
Minthogy a nap kiégesse a glóriát
Mit fejem fölé tárt karokkal rakott
S ezzel az Ő szentjévé avatott.
Ha nem létezik mint idő, "örökre"
A lét után is itt leszek, örülve.

Örülve, hogy fényed reám vetetted,
Azt a fényt, melyet régóta kerestem
Magamba zárom, s nem engedem,
Szeretlek drága egyetlenem,
Míg velem vagy nem számít más
Veled minden perc csak mulatság,
Ahogy a Hold is mindig kerek marad,
Úgy szeretlek én téged minden nap.


Igen, mostantól ki fogom írni a verseimet. Jót, rosszat, töredéket vagy teljest... Mindegy. (Jah, és nem időrendi sorrendben rakom ki őket, csak, ahogy épp megtalálom őket.)

Barátiam.

egyszer
Napról napra távolodtok, mint a nyári égen a felhők.
Talán a szívek vásárán nem én vagyok a legkelendőbb.
De miért vettetek magatokhoz, ha később úgyis eldobtok?
Hát nem veszitek észre, hogy mennyi fájdalmat okoztok?
Az én lelkem most már folyamatosan több sebből vérzik,
S az a baj a szeretettel, hogy ha gyakran nem érzik,
Akkor az embert egyáltalán nem is értik.

kétszer
Takarodj Nap, merülj feledésbe!
Emelkedj Hold, a fejünk fölébe.
Megvakít ez a szörnyű világosság,
Éjszakát akarok, ott a megnyugvás.
Borult eget, sötét felhőkkel, villámmal,
...Szélvihart, a véget nem érő záporral,
S minden legyen fekete, mi most színes.
Számomra már semmi sem lesz édes.

háromszor
Én, én vagyok. Én vagyok az önmegvalósítás. Nem érdekel most már, ha valakinek ez nem tetszik. Ha a barátomnak nevezed magad, úgy fogadsz el, ahogy vagyok, vagy leszek. Ha nem akarsz elfogadni, akkor meg inkább hagyjuk. Csak nekem van jogom a testemhez, a lelkemhez már nem, abba bárki beférkőzhet, de az is hatással lesz a külsőmre, mert nem a belsőm igazodik a külsőmhöz, hanem a külsőm a belsőmhöz.

Meghaltam

Elnézést kell kérnem mindenkitől -vagyis csak azoktól, akik valamiért olvassák ezt a szart-, hogy nem írtam lassacskán fél éve új bejegyzést. Meg tudom magyarázni.
Sajnos meghaltam. A testem még él (ha lehet ilyet mondani), csak a lelkem az, amit már szépen beraktak egy matt fekete koporsóba. Halálom beállta 2 hónapja történt. 3 hónapja pedig az, hogy eluralkodott rajtam a betegség. Újraélesztéssel próbálkoztam magam is, és mások is, de lehetetlen visszahozni az életbe. Jó lenne, ha ugyanúgy tudna éldegélni a lelkem, ahogy 3 hónapja. De ez lehetetlen. Öngyilkos lettem. Saját hülyeségem ölt meg.
Már csak az a kérdés, hogy megéri-e a testemnek is életben maradnia?
... Vagy mehet az is, a matt fekete koporsóba.