Barátiam.

egyszer
Napról napra távolodtok, mint a nyári égen a felhők.
Talán a szívek vásárán nem én vagyok a legkelendőbb.
De miért vettetek magatokhoz, ha később úgyis eldobtok?
Hát nem veszitek észre, hogy mennyi fájdalmat okoztok?
Az én lelkem most már folyamatosan több sebből vérzik,
S az a baj a szeretettel, hogy ha gyakran nem érzik,
Akkor az embert egyáltalán nem is értik.

kétszer
Takarodj Nap, merülj feledésbe!
Emelkedj Hold, a fejünk fölébe.
Megvakít ez a szörnyű világosság,
Éjszakát akarok, ott a megnyugvás.
Borult eget, sötét felhőkkel, villámmal,
...Szélvihart, a véget nem érő záporral,
S minden legyen fekete, mi most színes.
Számomra már semmi sem lesz édes.

háromszor
Én, én vagyok. Én vagyok az önmegvalósítás. Nem érdekel most már, ha valakinek ez nem tetszik. Ha a barátomnak nevezed magad, úgy fogadsz el, ahogy vagyok, vagy leszek. Ha nem akarsz elfogadni, akkor meg inkább hagyjuk. Csak nekem van jogom a testemhez, a lelkemhez már nem, abba bárki beférkőzhet, de az is hatással lesz a külsőmre, mert nem a belsőm igazodik a külsőmhöz, hanem a külsőm a belsőmhöz.