mikor a remény elhagy, akkor se tudok letenni róla...

Te, meg Te!

Te fog magad, és utálj, sokkal könnyebbe lesz. Ha szeretsz, akkor utálsz. Ha utálsz, akkor meg szeretsz. Tudom. De nincs jogod utálni! Bocsáss meg, de tényleg nincs rá okod. De leszarom, ha neked ez kell ahhoz, hogy elfelejts utálj. Tudod jól, hogy nem szoktam bántani embereket szánt szándékkal, de most muszáj lenne.
Vigyázz magadra.

Te meg jó lenne, ha megmondanád már a frankót. Dehogy kell.:D Tudom jól, hogy mit szeretnél, mit nem szeretnél, csak hát nah, ragaszkodó természet vagyok. Most érzek valamit, aztán majd elmúlik. Így meg ez.

Egyedül. Egyedül kell maradnom. Így lesz a legjobb.

Ilyenkor azért féltékeny vagyok rád, kedves barátom. Én sosem voltam képes egyedül megoldani a dolgaimat, elérni a céljaimat. Mindig kellett mellém valaki aki inspirál... Most is kéne, és jó lenne, ha Ő lenne az, de csak egy elérhetetlen álom.
Minden sikeres férfi mellett áll egy nő.
Asszem, így tartja a mondás.. Nos, mellette én lennék a legsikeresebb!

Ó, ha én lennék

Álom

Ma éjszaka vele álmodtam. Te jó isten, annyira jó volt! Arra emlékszem, hogy átjött hozzánk, filmeztünk, meg ettünk is talán, de nem voltunk egy pár még álmomban se. Aztán az oldalára fordult az ágyon, lefeküdtem szembe felé, és megcsókolt! Ezek után meg ölelkeztünk...
Annyira valóságos volt, hogy mikor felébredtem és még félálomban voltam, őt kerestem, de hát hiába, csak egy álom volt.
Rég emlékeztem ennyire egy álomra. Jó volt vele lenni, boldognak éreztem magam.

Ady Endre - Egy régi színész-leány

Álmomban mintha mély kutat,
Nagy csók-kutat lihegve ásnék:
Lompos, szép, álmos, szőke lyány
S bús-víg, kóbor komédiás-nép
Bukkan elébem.

Ott éltünk közös udvaron,
Korhely szinész-pár s nagy leánya,
Akinek csípői köré
Fonódott egy kis diák álma
És a jövendő.

Szinte húsz év mélységnyire
Megkövült lelkemben feküsznek.
Valamikor én azt a lyányt
Vallottam a legméltóbb szűznek
S csurgott a nyálam.

Nomád nép, lyány, tacskó-korom,
Kivánkozó, szerelmes éjek
Kincsét veti föl a gödör.
Íme, itt van, ez volt az élet:
Néhány szamár vágy.

De akkor éltem igazán,
Akkor tudtam nőstényt szeretni.
Azóta már csak másolok.
Életem egy rossz álom, semmi:
Ásom a gödröt.

Ahjjj...

Csalódások, csalódások hátán. Ha ilyen lesz az egész évem, már most fel kell kötnöm a gatyámat.

:)

Köszönöm szépen, de nekem ennyi elég volt. Kell a fasznak ez az egész szarakodás.
Régen meg tudtam volna oldani ezt az egészet, mindent. De ez már sok.
Már nem az vagyok, aki régen. Az aki minden bajba beleszart jó magasról, vagy szimplán megoldotta a bajokat. Ez nekem már nem megy, ez már sok basszameg. Elegem van mindenből és mindenkiből. Ennyi bőven elég volt az életből.
.
.
.
De úgyse tudok megszabadulni innen.

:(

A világ legnagyobb tetvének érzem magam, amikor miattam ejtenek könnyeket...

végre már

Nah, végre ez a két pupák megint egymásra talált. A héten talán ennek örültem a legjobban. Mindketten fontosak a számomra.

Wave!

Búcsúzom, de nem viszlát!

Alvin

Hátha majd nem látja senki!
Csak én
Hogy mennyire szép,
Hogy mennyire más,
Ez az arc, Ez a hang, Ez a szem,
Ez az orr, Ez a száj.
Csak felfal belül,
Reménytelen.

Addig nem

Legalább most már tudom, hogy nem én kellek neked. Tovább kéne lépnem, de nem akarok. Megéri, teljes mértékben megéri!
Te kellesz nekem, és te kellettél, ezzel nem tudok mit csinálni. De tiszteletben tartom a döntésedet, észre se fogsz venni. Hiszen még barátok vagyunk.
Hihetetlen, hogy megint meg kell bántanom embereket.... De hát, ahogy lelki apáim egyike mondta:
"Hogy uralkodhatnék szíveden,
Ha magamé sem szabad?"
-Edgar Allan Poe

FUCKFUCKFUCKFUCKFUCK

Bence, ezt elkúrtad...

Ó, fákk.

Mondtatok, csináltatok már olyat amit később megbántatok és szinte már vicces?
Mert én most pont azt csinálom... folyt.köv.

Nehéz

Nagyon nehéz nem túlzásba vinni a közeledést...

Remélem

Vajon megéri-e küzdeni, és és végigjárni a szenvedés köveivel kirakott utat, hogy elérjük a hőn áhított célt, még ha nem is biztos, hogy elérhető?
Remélem.

Miért pont Te vagy számomra ilyen különleges?

Mennyből az angyal

Nagyon rég éreztem ilyet valaki iránt, akit alig ismerek. És annyira örültem ennek az érzésnek... de talán hiába? Az olyan dolgok, amiket nem viszonoznak, nem mindig jók, higgyétek el. Ez nem olyan, mint az ajándékozás.
Mindenkivel volt már olyan, hogy nagyon akart valamit/valakit, de ezt a fajta kötődést nem viszonozta, vagy nem kapta meg. Talán ez fiatalkorunk legalattomosabb érzése, de lehet ám bonyolítani az ilyen dolgokat. Három hónapja vágyom rá... vagyis nem folyamatosan, de ő mindig is ott lebegett a szemeim előtt, hiszen tényleg olyan, mint egy angyal. Végre lett vér a pucámba, hogy elhívjam valahova... és annyira jó volt vele lenni. Kedves, bájos, megértő, érdeklődő, intelligens, szép, vicces, és tényleg olyan, mint egy angyal.
Már ebből is gondolhatnám, hogy egy ilyen teremtés nem kerülhet össze, egy olyan utcakölyökkel, mint amilyen én vagyok.
...
Vagy megint az a fránya pesszimizmusom?

Utálom magam ilyenkor

Megint olyan helyzetbe kerültem, hogy kénytelen leszek megbántani valakit, hogy nekem jó legyen...
De várjunk csak...
Mi van akkor, ha magamat bántom meg, hogy neki legyen jó?
Nos... akkor más valakit bántok meg.

Mindenképpen megbántok valakit... nagyon zsír...

Poem

visszatért az ihlet

Fekete lyuk

Gyertek körém tízezren, öleljetek szorosan!
Talán akkor az összes szív egyszerre megdobban.
Embertenger közepén állok, kendővel kezemben,
Arra várok, hogy lassan, biztosan elbúcsúzzam tőletek.

Kendőmben elfér az egész életem, ott van minden.
Zene, fény, szerelem, s még megannyi kincsem.
Így megyek én tova, közel, s távol a galaxisba
Amíg meg nem találom a csendes Fekete Lyukat.

És annak a peremén, ahol nem parancsol óra,
Megáll az idő; odamegyek, róka-módra.
Settenkedve keresek egy szimpatikus pontot,
Ahol megpihenek és hátrahagyok minden gondot.

Ott kiterítem kendőm, s hátradőlök lassan,
Élek végtelen ideig, szépen és nyugodtan.
Halott sose leszek, mert itt nincs idő, s annak
Vas foga, mi megdézsmálhat boldogságomban.

Hülyegyerek!

Ha kívülről néztem volna magam az utóbbi pár napban, többet magamra se néznék. Ez nem te vagy! Ember... térj vissza a valódi önmagadhoz, letértél a saját aranyközéputadról amin azért mentél eddig, mert az megfelelt neked! El vagy gyengülve, el vagy keseredve, de nem szabad megtörnöd. Az már többet nem te lennél!

Mit képzeltél magadról? Az egy dolog, hogy magadat is megalázod, de szegény ostoba (már bocsánat, de tényleg) lelket is. Sosem csináltál és nem is csinálnál ilyet, ezt te is tudod... És erre képtelen voltál magad rájönni.

Megint te segítettél nekem, világi cimborám, te aki még akkor is mellettem állsz, ha már mindenkiről letettem. Még mindig úgy vélem, hogy te hasonlítasz rám a legjobban, és én terád. Ha nem is nekem szántad azt a szöveget, akkor is felnyitottad a szemem. Köszönöm, hála neked visszataláltam önmagamhoz, alternatívabb felem!

Nem leszek olyan, mint bárki más! Nem fogok a farkam után menni... Az nem az én stílusom.
Itt vagy te, akihez hozzászólni sem merek. Te vagy az egyetlen, akinek meg akarnék felelni... Ilyen még nem volt. Csak magamat fogom neked mutatni. Te vagy az egyetlen régóta, akiben érzem azt a szikrát az éjszakában, ami végig tudná világítani az utamat.