Nagyon rég éreztem ilyet valaki iránt, akit alig ismerek. És annyira örültem ennek az érzésnek... de talán hiába? Az olyan dolgok, amiket nem viszonoznak, nem mindig jók, higgyétek el. Ez nem olyan, mint az ajándékozás.
Mindenkivel volt már olyan, hogy nagyon akart valamit/valakit, de ezt a fajta kötődést nem viszonozta, vagy nem kapta meg. Talán ez fiatalkorunk legalattomosabb érzése, de lehet ám bonyolítani az ilyen dolgokat. Három hónapja vágyom rá... vagyis nem folyamatosan, de ő mindig is ott lebegett a szemeim előtt, hiszen tényleg olyan, mint egy angyal. Végre lett vér a pucámba, hogy elhívjam valahova... és annyira jó volt vele lenni. Kedves, bájos, megértő, érdeklődő, intelligens, szép, vicces, és tényleg olyan, mint egy angyal.
Már ebből is gondolhatnám, hogy egy ilyen teremtés nem kerülhet össze, egy olyan utcakölyökkel, mint amilyen én vagyok.
...
Vagy megint az a fránya pesszimizmusom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése